A Nemzeti Filmkészítők Egyesülete a mai napon az alábbi közleményt adta ki az MTI Országos Sajtószolgálaton keresztül:

A nemzeti értékek mellett elkötelezett Nemzeti Filmkészítők Egyesülete kiáll a Vidnyánszky Attila vezetésével megalakult kuratórium törekvései mellett, elismerve és támogatva a Színház- és Filmművészeti Egyetemet érintő változások szükségességét és az oktatási és szerkezeti reform időszerűségét a színművész és filmes szakképzésben.

Felhívjuk a figyelmét a közpénzből működő egyetem változásokat elfogadni nem kívánó, a meghatározó körök jelenlegi ideológiai monopóliumához farizeus autonómiaféltésbe csomagolt eszközökkel, görcsösen ragaszkodó, önkényes és jogellenes akciókban részt vevő oktatóknak és a hozzájuk csapódott hallgatóknak, hogy a nemzeti kulturális örökségünk megbecsülése, őrzése, ápolása és színvonalas megjelenítése a magyar művészek morális, szakmai és alkotmányos kötelessége. A mostani “lázadók” által elvileg fontosnak tartott nyitott szemlélethez tartozik a nemzeti hagyományaink kereteibe illeszkedő művészi megnyilatkozások elfogadása, ápolása, megjelenítése is.

Egyesületünk sürgeti és támogatja, hogy mielőbb hajtsák végre a törvényi szinten előírt változtatásokat, továbbá üdvözölnénk, ha a felek elmozdulnának a helyzet megnyugtató, és a magyar nemzet érdekeit szem előtt tartó rendezésének irányába.

Az érintetteknek sikeres együttműködést, eredményes, értékes oktatást és tanulást, továbbá fenntartói munkát kívánunk!

Kodállyal együtt valljuk: “Ne legyen kultúra magyarság és magyarság kultúra nélkül.”

Az NFE képviseletében
Puszt Tibor elnök

Frissítés: Közleményünket lehozta a Magyar Nemzet és a Népszava is.